Győr, egy élhető város

www.gyor.hu

Érdemes betérni e Bécs és Budapest között félúton, szelíd környezetben fekvő patinás, sokszínű városba, ahol természeti, kulturális, építészeti értékek sora ötvöződik egymással. A folyók városának is nevezett Győr a Duna partjától alig néhány kilométerre terül el. A maga 130.000 lakosával Magyarország egyik legnagyobb városa.
2500 évvel ezelőtt a kelták az Arrabona nevet adták a településnek.

Pillantás a múltba

A település sugár irányban összefutó úthálózata észak felől Szlovákiát, nyugatról Ausztriát, délről a Balatont, keletről pedig Budapestet köti a Kisalföld szívéhez. Központi fekvése már a római időkben stratégiai szerepet biztosított a város számára. Az egykor vásártartási és árumegállítási joggal rendelkező centrum fokozatosan vált a nyugati irányú kereskedelem központjává. A Káptalan dombon fekvő történelmi városmagjával a város mindig is jelentős közlekedési csomópont volt. A török korban a város a kereszténység végváraként kulcsfontosságú szerepet játszott Európa védelmében.

Építészeti értékek

Magyarország műemlékekben egyik leggazdagabb települése a barokk Belváros rekonstrukciójának elismeréseként elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját. A történelmi korokat idéző templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek, szűk közök belvárosi sétára invitálják a látogatót. A barangoláshoz csábító hátteret nyújtanak a az ódon utcákban meghúzódó kávéházak, éttermek, panziók, valamint a méltán híres helyi vendéglátás.

Kultúra, művészet

A város büszke itthon és külföldön egyaránt elismert és számon tartott művészeti intézményeire, fesztiváljaira.
A Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház társulatai, a Győri Filharmonikus Zenekar évadról évadra, estéről estére felejthetetlen művészeti élményekkel ajándékozzák meg közönségüket.
A Belvárosban található számos történeti és Művészeti Múzeum, állandó kiállítás közül az Esterházy-palotában otthonra lelt Városi Képtár a győri képzőművészeti élet központjává vált. Kovács Margit keramikusművész és Borsos Miklós szobrászművész állandó kiállításai, a Patkó-gyűjtemény hagyományosan szerepelnek a Győrbe látogató vendégek programjában, de maradandó élményt nyújtanak az egykori Magyar Ispita épületében elhelyezett Művészeti Múzeum, a Kolozsváry-gyűjtemény és a Rómer-terem időszaki tárlatai is. Világhírű gyűjteményt tár a látogatók elé a győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár. Mindezek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a fürdő vendégeinek is.

Fesztiválok városa

A Győri Tavaszi Fesztivál márciusban a tavaszvárás jegyében, a művészetek újjászülető sokszínűségével invitálja a városba a közönséget. Nagyzenekari koncertek, a Győri Nemzeti Színház prózai és zenés bemutató előadásai, a Győri Balett előadásai, táncegyüttesek fellépései, zeneszerzők szerzői estjei, tárlatok, húsvéti népszokásokhoz kötődő programok egyaránt szerepelnek a fesztivál kínálatában.
A Győri Nyár Nemzetközi Kulturális Fesztivál több évtizedes múltra tekint vissza. A Belváros természetes díszletvilága, a terek, a zárt udvarok, a zenepavilon és a folyópartok hangulatos környezetet nyújtanak a nyáresti művészeti programok megrendezéséhez. A hazai és külföldi művészeti együttesek, előadók fellépései felölelik a művészetek szinte valamennyi műfaját. A folklórestek, a báb- és utcaszínházi előadások, a jazzestek, szabadtéri szimfonikus koncertek, balettelőadások, tárlatok egyaránt fellelhetők a fesztiválprogramban. A Győri Nyár látványos eseménye a "Barokk esküvő", mely a barokk kör valódi pompájával, díszleteivel és kellékeivel idézi fel a XVII. század különös hangulatát.
A Barokk Nosztalgiák Művészeti Fesztivál évente októberben kínálja a barokk kör művészetét reprezentáló előadásokat, tárlatokat a "Barokk-lakoma" gasztronómiai különlegességeit.
A világhírű előadóművészek és együttesek fellépéseihez Győr barokk palotái, a Győri Bazilika és az Evangélikus Öregtemplom nyújt korhű környezetet. Egyre növekvő érdeklődés kíséri az éves fesztiválkínálatot színesítő Mediawave Nemzetközi Vizuális Művészeti Fesztivál és a Chef gasztronómiai kiállítás rendezvényeit.

Természeti szépségek

A Szigetközi, a Sokorói Tájvédelmi Körzet és a Fertő-Hanság Nemzeti Park ölelésében az Európa-szerte egyedi környezetű város számos látogatót vonz. Időzésre csábít a festőien kanyargó Mosoni-Duna, a város egykori névadó folyója, a Rába, valamint a Rábca és a Marcal folyó, melyek egyesülve folytatják útjukat a Fekete-tenger irányába. A természetet kedvelőket, pihenni, felüdülni vágyókat egyaránt ide csalogatja a horgász- és vízi-paradicsom, a termálvíz, valamint a síkvidéki folyami táj és a Balaton felé kiemelkedő pannonhalmi borvidék sajátos találkozása a város határán.

Gazdaság, piac

A lendületesen fejlődő gazdasággal és kereskedelemmel rendelkező pezsgő életű város az üzleti élet szereplőinek találkozására is lehetőséget kínál. Modern üzletközpontok, ünnepi vásárok szolgálják a szórakozni, vásárolni vágyók igényeit. A tradicionális győri gyárak mellett a rendszerváltás után 1993-ban megjelent az Audi, amely ma Magyarország legtöbb embert foglalkoztató ipari üzeme. A Győri Nemzetközi Ipari Parkban napjainkra számos cég telepedett meg.

Sport

Győr évtizedek óta rangos sportélettel rendelkezik. A város első osztályú labdarúgócsapata, az ETO (korábban Rába ETO) 1960 óta megszakítás nélkül szerepel a magyar élvonalban. Három alkalommal nyert bajnokságot (1963, 1981/1982, 1982/1983), többször volt érmes, négyszer hazai kupagyőztes. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában 1965-ben az elődöntőig jutott. Az ETO férfi kézilabdacsapata háromszoros magyar bajnok, háromszoros MNK-győztes, 1986-ban pedig EHF-kupát nyert. Napjainkban az Audi-ETO női kézilabdacsapatát jegyzik legmagasabban a nemzetközi piacon. A zöld-fehér lányok összesen négy bajnoki címmel, három kupagyőzelemmel és az európai kupák valamelyikében többször játszott döntőt.
A város három labdarúgója nyert olimpiai bajnokságot: Palotai Károly, Orbán Árpád (1964), Keglovich László (1968). Kammerer Zoltán kajakos pedig két olimpián három aranyérmet szerzett.
Az utóbbi esztendőkben Győr több rangos nemzetközi eseménynek adott otthont: felnőtt, valamint junior női kézilabda-világbajnokság, triatlon és duatlon Európa-bajnokság, kajak-kenu maraton világ-, illetve Európa-bajnokság.